A Kormányközeli Költők Antológiája (KKK-A) hetvenhét vagy százegy (magyar nyelvű) pályamű beérkezése után jelenik meg. A verseket elbíráló zsűri tagjainak névsorát – a Magyar Turisztikai Ügynökség gyakorlatát követve – egy későbbi időpontban közöljük. A honorárium a B-ligás magyar labdarúgók havi nettó bérének 0,01 %-a per long canto (Ezra Pound)*, ill. ennek arányos része. A kifizetések névsor szerint, és az eladott példányszámok után történnek, és a kiíró fenntartja a jogot a könyvkereskedelemben elfogadott 55%-os árrés emelésére, és a járulékos költségek érvényesítésére. A nyertesek a honoráriumot teljesítési igazolás kiállítását követő számszakilag kifogástalanul kiállított számla ellenében, egy később megadott határidőn belül, banki átutalással kaphatják meg. A kiíró nem vállal felelősséget maradványképzésből vagy más okból fakadó fizetésképtelenségért. A nevezési díjat – a Göncz Árpád Alapítvány meghatározásban egy jelképes összeget –, 30.000.-, azaz harmincezer forintot, előre kérjük egy borítékban átadni a kiíró képviselőjének. Papírdobozt is átveszünk nagyobb támogatási összeggel. Idegen  pénzt nem áll módunkban elfogadni.

*Ismereteink szerint a vezető budapesti hetilap munkatársa nem érdeklődött Hailey, Idaho polgármesterénél, hogy szükségesnek tartja értékelni a költő munkásságát a politikai nézetei tükrében. Igaz Halldór Laxness után se kutakodott Reykjavik városvezetőjénél. Beérte a budai elitkerület – liberálisan nemzeti érzelmű, túlélésre szakosodott – első emberével.

Címkék: KKK, KKK-A, KKK-I, MTÜ